FŐMENÜ
Frissítve: 2015-12-24
1868. január 6-án született Sopronban.
A Pannonhalmi Szent Benedek-rend Győri Főgimnáziumában érettségizett, majd a Győri Püspöki Papnevelő Intézet és Hittudományi Főiskolán végezte teológiai tanulmányait.
1890-ben Sopronban szentelték pappá, majd két évig Kismartonban volt káplán. 1892-ben a jáki apátsági templom plébánosa lett, melynek alapítását, A Szent György vértanúról nevezett jáki apátság története címen könyv alakban is feldolgozta.
A kánonjogi doktorátus megszerzése után, 1898-ban kinevezték a bécsi Pázmáneum Papnevelő Intézet rektorává, majd esztergomi kanonokká.
1901-ben győri megyéspüspöki kinevezést kapott. A Székesegyházat a Műemlékek Országos Bizottságának irányításával tataroztatta és mai formájában helyreállíttatta. Ő építtette a mai új szemináriumot, cellarendszeres beosztással. Rákócziánum néven középiskolai fiúinternátust létesített, az Apátúr-házban megszervezte a tanítójelöltek diákotthonát.
1911-ben a nagyváradi püspöki székbe helyezték.
A Győrből Váradra költöző Széchényi püspök későbbi éveit megkeseríti a háború, a kommün, Trianon. Szívbeteg lesz. Vakbéllel megoperálják, de szívelégtelenségben a műtét után meghal 1923. december 1-jén Budapesten. Végrendelete szerint az általa alapított orosházi plébániatemplom sírkamrájában temetik el.
Frissítve: 2022-09-19
Levicki Lenke alkotása