Jézus Szíve Plébánia
Orosháza

FŐMENÜ

Frissítve: 2015-12-24

A Mária Légió

„Ki az, Ki úgy ragyog, mint a hajnal pírja,
szép mint a hold,
világos, mint  nap, és oly félelmetes
mint a zászlós hadak.”
(Énekek éneke: 6,10)
Ezt a Szüzet Máriának hívták. Lk 1,27

Ebből a gondolatból ered a Mária Légió és vált olyanná, amilyen ma is.
Katolikus asszonyok és Fr. Michael Toherrel, a dublini érsekkel megalakították az első praesidiumot, 1921. szeptember 7-én Mária születésnapján Myra házban. Az első összejövetelen adták a praesitium nevet.
Az „Irgalmasság Anyja” XXIII. János pápa így fejezi ki. „A Mária Légió a Katolikus Egyház igazi arculata.
Sok országban alakult meg a Mária Légió közössége, az Anyaszentegyház szolgálatában.
Orosházán 1995 óra van Mária Légió Közössége változó létszámmal.
Neve: Szűz Virág Szent Anya
Létszámunk változó. Jelenleg 12 aktív és 5 háttér imádkozónk van.
A Mária Légió célja és feladata:
Az egyházközösség plébánosa vezetésével is irányítása mellett a feladatokat, szolgáltokat ellátni.
Ezek a feladatok:
Szociális szolgálat végzésének bármely formája, amely rábízható a közösség tagjaira.
Imádság, szentmise, rózsafüzér ima, segítségnyújtás betegeknek, magányosoknak, beteglátogatás. Az egyház parancsainak megtartása, tiszta élet, összefogás közössége Máriával, Máriához való ragaszkodás szeretetben és hitben. Mária gondviselésébe ajánlva életünket, feladatainkat, családjainkat.

„A tökéletes Mária tisztelet a Mária Légió számára – Kegyelem túláradó forrása.” (Montfordi Grignon Szent Alajos)

A Mária Légió Közössége szeretettel hívja és várja azokat, akik jelentkezni akarnak Mária Édesanyánk szolgálatához.
„Dicsérjük Istent és vele együtt az irgalom Anyává emelt királynőnket, szerető Édesanyát a Kegyelem közvetítőjét.” (XII Piusz)

2015. október hó, a rózsafüzér áldott havában

Margit

A keresztvetés huszonegy jelentése

Aki megítél, tévedhet...

Frissítve: 2015-10-02

 


 

Copyright © 2015 Iványi László